Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Vajon mi lelte őt hirtelen, mi lelt bennünket, hogy így kezdünk bedurvulni?
„Durvul az élet. Durvul Magyarország, csak csütörtökön két megdöbbentő esettől volt hangos a média. A tokaji írótábor egyik rendezvénye után egy kerthelyiségben Csender Levente író megütötte Kukorelly Endre írót, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva az egykori LMP-s politikusnak. A nyilvános fórumokon azonnal beindult a politikai hisztéria, s az elkövető származása alapot adott egy kis »erdélyi magyarozásra« és »románozásra« is. (Jegyezzük meg: utóbb Csender elnézést kért tettéért, Kukorelly pedig ezt elfogadta.)
S ha még ez sem volna elég, az Eurosport egyik adásában is elszabadultak az indulatok. A zürichi Eb-n egy francia versenyző a célegyenesben levette a mezét, így megünnepelve győzelmét (hiába: az aranyat később sportszerűtlenség miatt elvették tőle). Ócska gesztus, Mahiedine Mekhissi-Benabbad tényleg »megalázta« ellenfeleit, de hát előfordul az ilyesmi, legközelebb majd nem vetkőzik. A csatorna szakkommentátora azonban nem tért ilyen könnyen napirendre az eset fölött. »Én fejbelövetném az ilyet, komolyan« – mondta Kovács Dusán egykori gátfutó. Szerencsére ez sem tetszett mindenkinek: kollégái rögtön csendre intették az élő adásban, majd az Eurosport is fegyelmi eljárást indított ellene.”